Dóra Tünde fotós munkássága egyre meghatározóbb, elsősorban a nemzetközi hastánc életben. Lépten-nyomon az általa készített fotókba botlok a Facebookon például 😀 Tündivel régebb óta ismerjük egymást, pár évig mindketten azonos időben voltunk tagjai a Nimfa Orientális Társulatnak. Tündit ott is eléggé karakán és aktív csajnak ismertem meg. Nemrég, az idei Cairo Festivalon dumáltunk és kitaláltam,… Tovább »
“A hastánc három részből áll” – interjú Dóra Tünde fotóssal
Dóra Tünde fotós munkássága egyre meghatározóbb, elsősorban a nemzetközi hastánc életben. Lépten-nyomon az általa készített fotókba botlok a Facebookon például 😀 Tündivel régebb óta ismerjük egymást, pár évig mindketten azonos időben voltunk tagjai a Nimfa Orientális Társulatnak. Tündit ott is eléggé karakán és aktív csajnak ismertem meg. Nemrég, az idei Cairo Festivalon dumáltunk és kitaláltam,… Tovább »

Nemrég került elém a Facebook folyamban ez a cikk, amit egy nagyon kedves, bosnyák hastáncos barátnőm osztott meg a nagyérdeművel. Postoltam már korábban is hastánc gyakorlással kapcsolatban, de számomra ez az írás viszi a pálmát! Abszolút totál 10 pontos, legszívesebben a Deákon olvasnám fel egy sörös rekeszre állva, hogy hallhassa ország-világ. De ehelyett inkább úgy…
A mai postomban a pasiké a főszerep! Nem fogok ma sokat írni, mert ennek a postnak a célja pusztán a szórakoztatás 🙂 A következő videók pedig magukért beszélnek. Dőlj hátra és jó szórakozást kívánok a saját kis “best of” gyűjteményemhez! 😉 Ha már kicsit otthonosabban mozogsz a hastánc világában, akkor tudod, hogy vannak férfi orientális…
Ha a családi hátteremet nézem, akkor alföldi paraszt lány vagyok tót és sváb felmenőkkel. Ha a végzettségemet tekintem, akkor közgazdász értelmiségi vagyok. Ha az életvitelemet nézem, akkor sacc per kábé nagyvárosi életmódom van. Ha az életvezetési értékrendemet nézem, akkor…na ez bonyesz kicsit, erről majd talán egy másik postban :D. De röviden annyit, hogy érzelmileg hagyományos,…
Minden szerénytelenség nélkül kijelenthetem: elkészült a NAGY ALKAT ÉS HASTÁNC RUHA ENCIKLOPÉDIA! Amúgy nem lenne pofám ennyire fennhéjázva hirdetni, hogy milyen rohadt jó lett ez a mai bejegyzés, ha én magam írtam volna 😀 Nem én írtam, hanem két szuper tehetséges ifjú hölgy rakta össze szaktudásuk és tapasztalataik párlataként a következő sorokat. Pár héttel ezelőtt…
Gyerekkoromban volt egy meglehetősen hülye játékom: mentem hazafele suliból, és addig mondogattam a zokni szót, amíg a hangok atomjaikra estek és totálisan elvesztettem az asszociációs kapcsolatot a kifejezés és aközött az izé között, amit a lábamra húzok, mielőtt cipőt vennék. Az ember életében vannak olyan helyzetek, tevékenységek, amikre ha ránézünk, néha pont ennyire értelmetlennek tűnnek….
A hastánc órákon mi vagyunk, nők. Magunkat visszük oda, pont azt és annyit, ami és amennyi mi vagyunk. Nevetünk, támogatunk, félünk, kétkedünk, győzünk és veszítünk. A színpadon is mi vagyunk, önkifejezünk, kicsit suták vagyunk, kicsit bizonytalanok vagy éppen túláradóak, eksztázist élünk meg, figyelmet kapunk és csillogunk. A hastánc előadóművészet, néha csak magunknak, néha mások kedvéért…
Köztünk élnek, sokszor észrevehetetlenül. Szinte teljesen elvegyülnek, az értő szem egy-egy apró, árulkodó jelből tud következtetni arra, kit is lát éppen, ha ő nem akarja láttatni magát. Egy pár keleties fülbevaló, ízléses henna vagy az egyenes tartás, ruganyos léptek és a sugárzó nőiesség, ami lebuktathatja őt? Soron következő esszénkben bemutatjuk a homo sapiens sapiens venter…
A közösségi oldalak és képmegosztók térnyerésével gyakorlatilag korlátlan inspiráció forráshoz juthatunk konkrétan MINDEN témában. A megfelelő hashtaggel információkat gyűjthetünk a legmodernebb kombájnokról, megtanulhatunk széklábat faragni, budipapír gurigából angyalkás asztaldíszt készíteni vagy egészen pontosan belefulladhatunk a tömérdek, szebbnél-szebb hastáncos (divat) fotóba. Én gyakran elfantáziálgatok arról, hogy ez vagy az a ruha hogyan állna és előfordult már,…
A muzikalitás meg a művészi hajlamok nálunk apai ágon öröklődtek. Emellett Anyukám tiszteli az ütemet, nem lép rá. Szóval ha arról kellene írni, KÖZVETLENÜL mit köszönhetek neki, ami elvezetett a hastánchoz és segít az utamon, akkor ez egy igencsak rövid post lenne 😀 Na jó, nem akarok az ő kárára viccelődni, főleg, mivel az utamon…