Hastánc lazán!

Igazság a fotók mögött – hastáncos szemszögből

Mostanában egyre többször látok olyan instagram postokat vagy cikkeket, amikben egy modell vagy híresség lerántja a leplet saját tökéletlenségéről. Tovább megyek, felvállalja, büszke rá, elfogadja, szereti. Emellett felhívja a figyelmet ennek a világnak az illúzió voltára is. Láthattunk olyan kollázst, amiben egy fit modell hölgy azt mutatja meg, milyen látványos a különbség a teste reggeli… Tovább »

Amit eddig még senki sem mondott el a hastáncról…

Minden dolog, ami a nők világával kapcsolatos, számtalan aspektussal bír. A pasiknál ez egyszerű, igen/nem, ez vagy az. Jó, ez sarkítás, de teljesen más viszonyrendszerekben mozognak, a problémájukat egyedül, a fejükben forgatják, döntést is egyedül, elvonultan hoznak. Nem beszélnek sokat magukról, ami meg már tiszta és értik, miért is beszéljenek róla? 😀 Ellenben a nők… Tovább »

Hastánctábor “Mesefalván” – élménybeszámoló

Régen, gyerekként utáltam a táborokat. Talán azért, mert anyukámnak szegénynek csak afféle, gyerekfejjel nyominak megélt napközis táborra volt pénze. Meg talán azért is, mert úgy éreztem, lepasszol, megszabadul tőlünk. Jó, ezt így utólag teljesen megértem, négy gyerekre volt egymaga, de ott és akkor nem esett jól. Aztán jöttek a kiskamasz/kamasz évek, amikor jöttek a zenetáborok… Tovább »

Híres színészek, kultikus filmek és a hastánc

Amióta a modern Európa és később az Egyesült Államok a gyarmatosítási folyamatok eredményeként betekintést nyerhetett a misztikus arab világba, nem hagyta nyugodni a hastánc a nyugati embereket. Ott bujkált a fantáziákban, a kelmék suhanása, ékszerek csilingelése borzolta az idegdúcokat. A férfiak egyben tekintettek úgy erre a táncra, mint az érzékiség netovábbja és a feslettség kiteljesedése…. Tovább »

“A hastánc három részből áll” – interjú Dóra Tünde fotóssal

Dóra Tünde fotós munkássága egyre meghatározóbb, elsősorban a nemzetközi hastánc életben. Lépten-nyomon az általa készített fotókba botlok a Facebookon például 😀 Tündivel régebb óta ismerjük egymást, pár évig mindketten azonos időben voltunk tagjai a Nimfa Orientális Társulatnak. Tündit ott is eléggé karakán és aktív csajnak ismertem meg. Nemrég, az idei Cairo Festivalon dumáltunk és kitaláltam,… Tovább »

FORDÍTÁS! Hogyan tanuljunk profi módon koreográfiát

Nemrég került elém a Facebook folyamban ez a cikk, amit egy nagyon kedves, bosnyák hastáncos barátnőm osztott meg a nagyérdeművel. Postoltam már korábban is hastánc gyakorlással kapcsolatban, de számomra ez az írás viszi a pálmát! Abszolút totál 10 pontos, legszívesebben a Deákon olvasnám fel egy sörös rekeszre állva, hogy hallhassa ország-világ. De ehelyett inkább úgy… Tovább »

A pasik is hastáncolnak, de még hogy! Káprázatos és képtelen összeállítás következik…

A mai postomban a pasiké a főszerep! Nem fogok ma sokat írni, mert ennek a postnak a célja pusztán a szórakoztatás 🙂 A következő videók pedig magukért beszélnek. Dőlj hátra és jó szórakozást kívánok a saját kis “best of” gyűjteményemhez! 😉 Ha már kicsit otthonosabban mozogsz a hastánc világában, akkor tudod, hogy vannak férfi orientális… Tovább »

Hastánc és a “mindenmás” viszonya

Ha a családi hátteremet nézem, akkor alföldi paraszt lány vagyok tót és sváb felmenőkkel. Ha a végzettségemet tekintem, akkor közgazdász értelmiségi vagyok. Ha az életvitelemet nézem, akkor sacc per kábé nagyvárosi életmódom van. Ha az életvezetési értékrendemet nézem, akkor…na ez bonyesz kicsit, erről majd talán egy másik postban :D. De röviden annyit, hogy érzelmileg hagyományos,… Tovább »

Alkat típusok és a hastánc – találd meg a számodra ideális fellépő ruhát!

Minden szerénytelenség nélkül kijelenthetem: elkészült a NAGY ALKAT ÉS HASTÁNC RUHA ENCIKLOPÉDIA! Amúgy nem lenne pofám ennyire fennhéjázva hirdetni, hogy milyen rohadt jó lett ez a mai bejegyzés, ha én magam írtam volna 😀 Nem én írtam, hanem két szuper tehetséges ifjú hölgy rakta össze szaktudásuk és tapasztalataik párlataként a következő sorokat. Pár héttel ezelőtt… Tovább »

Motiváció a hastánc gyakorlásban – őszinte vallomások és tippek

Gyerekkoromban volt egy meglehetősen hülye játékom: mentem hazafele suliból, és addig mondogattam a zokni szót, amíg a hangok atomjaikra estek és totálisan elvesztettem az asszociációs kapcsolatot a kifejezés és aközött az izé között, amit a lábamra húzok, mielőtt cipőt vennék. Az ember életében vannak olyan helyzetek, tevékenységek, amikre ha ránézünk, néha pont ennyire értelmetlennek tűnnek…. Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!