Hastánc lazán!

“Az első saját készítésű fellépő ruhámat a mai napig őrzöm!” – interjú Kis Viktóriával

Nem tudom, ki hogy van vele, de amikor még nem hastáncoltam, illetve épphogy csak elkezdtem, eszembe sem jutott, hogy az orientális tánc kosztümök világában is létezik olyan, hogy divat, meg trendek. Azt hittem, hogy mindösszesen arról van szó, hogy van a török ruha, meg az egyiptomi, meg pl. a folklór stílusoknak megfelelő öltözetek (pl. saidihoz, ami egy botos stílus, meg mondjuk khaligy-hez, ami meg kvázi “hajtánc”).

Aztán pedig egy teljesen új világ tárult elém, amikor felfedeztem, mennyire színes is a hastáncos divat világ. Arról nem is beszélve, hogy – narcisztikus nemzeti identitásomat meglegyezgetve – jó pár magyar tervező is van a nemzetközi élvonalban 😀 Emiatt arra gondoltam, hogy interjút készítek egyikőjükkel, egy fiatal és nagyon tehetséges ruha designerrel.

Teszem ezt két okból kifolyólag. Az egyik, hogy közeleg a karácsony, és speciel az én agyam már csak kiscicás videókat, szép színes képeket, valamint könnyed és érdekes témákat képes befogadni. A másik meg, hogy történetesen ez a tervező ÉS orientális táncművész december 19-én kedden rendezi meg immáron második divatbemutatóját Budapesten, egy hangulatos, keleti vízipipás kávézóban. Én is fellépek majd, és megvillantom a vadiúj, általa tervezett és kivitelezett ruckómat is 🙂 Plusz ő nagyon kedves barátnőm, és már nagyon rég szerettem volna vele készíteni egy szakmai anyagot.

Nem is titkolódzom tovább: fogadjátok sok szeretettel a Kis Viktóriával, a Viktoria Design & Oriental Dance Costumes alapítójával készített interjút!

Kis Viktória – Viktoria Design & Oriental Dance Costumes

Mióta foglalkozol az orientális táncokkal? Mesélj egy kicsit a táncos életutadról!

2008-ban kezdtem el a műfajjal foglalkozni. Gyermekkorom óta táncolok és próbáltam ki különböző stílusokat, de igazából egyikben sem mélyültem el úgy igazán. Az első hastánc órámon éreztem azt, hogy megvan! Megvan, amit kerestem 🙂

A hobbi szintnél valamivel komolyabban Báti Anitánál kezdtem el foglalkozni a táncommal. Jöttek a workshopok, magánórák, fesztiválok, gálák, fellépések.

Anita sokat biztatott, hogy versenyezzek és próbáljam ki magam minél több alkalommal, mert igenis szükség van a színpadi rutinra. Ehhez több lehetőséget is kaptam tőle, amit ezúton is köszönök!

2014-től egy izgalmas kezdeményezésben vettem részt, a Baraka Bellydance Group keretein belül, ahol, ha bár rövid ideig, de volt szerencsém tehetséges táncosokkal együttműködni.

Ezalatt kezdtem el Nieto Mercedes tánciskolájába járni. 

Akkor és ott egy új fejezet kezdődött a táncos életemben, amit legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Merci segítségével és a saját magam mércéjével mérve új szintre fejlesztettem a táncom és rengeteget tanultam, tapasztaltam. Olyan élményeket gyűjtöttem, amikre mindig mosolyogva fogok visszagondolni.

Például, hogy Qatarban a csillagok alatt a Nimfa Orientális Társulat tagjaként állok a színpadon, hogy Hurghadában, a fellépésünk után Nancy Arjam ad koncertet vagy hogy Yasser Al Swery élőben énekel a táncunk alatt a CAIRO! Festival gáláján… Még bőven lenne mit ide sorolnom, amikért mindig hálás leszek Mercinek és a Nimfa Orientális Társulatnak.

Jelenleg szóló táncosként lépek fel, és workshopokon, magánórákon fejlesztem tovább a tánctudásom. Izgatottan várom, hogy táncosként mit tartogat a közelgő 2018.

Kis Viktória – Viktoria Design & Oriental Dance Costumes

Melyik orientális tánc stílus a kedvenced és miért?

A klasszikus vonal áll hozzám a legközelebb. Egy Oum Kalthoum, Warda vagy egy Abd El Halim Hafez számnak olyan érzelmi töltete van, amit nemcsak hallgatni öröm, de eltáncolni és ezáltal megélni; különleges élmény.

Emellett mostanában a beledi felé kacsingatok, élvezem a stílus játékosságát és földiességét.

Mi az a 3 dolog, amit a leginkább szeretsz a hastáncban?

  1. Az egész sajátos világát, mindazt, amit összefog. Ez alatt értem a mozgáskultúrát, zenét, táncosokat, és az összes olyan apró, belső titkos dolgot, amikről Gyöngyi, a Te blogodban is olvashatunk.
  2. Hogy sokféle hangulat, és különböző műfajok közül választhatunk és mégis még mindig az orientális tánc keretein belül mozgunk.
  3. És amit a leginkább szeretek: Biztosan ismered a pillanatot, amikor van lehetőségünk csakúgy örömmel, szívvel táncolni és közben kialakul egyfajta kapcsolat a nézővel. Érzed, hogy bevonódott a számodba, figyeli, érzi, és mosolyog, vagy éppen csak sodródik a számoddal. Ezzel egy élményt adtál át neki, amivel arra a pár percre kiszakítottad őt a hétköznapokból. Számomra ez mindig hatalmas öröm, ezért is lett kicsit érzelmesebb ez a pont. 🙂

Hogy jött a képbe a hastánc ruha design, készítés?

Mindig is kézműveskedtem, gyöngyöt fűztem. Így már szinte magától értetődő volt, hogy az első szólóruhámat magam készítem el. Bevallom, a mai napig a szekrényben őrzöm. Kicsit kínos, de inkább aranyos és nosztalgikus érzés időnként megnézni, pont, mint az első fellépés videóját 😀

Mikor és miért döntöttél úgy, hogy másoknak is elkezdesz ruhákat tervezni és kivitelezni?

Ez eleinte nem is kimondottan döntés volt, inkább egy folyamat.

Ismerősöknek, csoporttársaimnak kezdtem el ruhákat készíteni eleinte. Majd amikor a saját készítésű, használt ruháimat kezdtem eladni, akkor érkeztek meg először a külföldi megrendelések, mindenféle hangzatos design elnevezés nélkül.

Ekkor úgy gondoltam, hogy ha már csinálom, akkor csinálom. 😀 Így lassanként kialakult a Viktória Design Oriental Dance Costumes márka is.

Viktoria Design & Oriental Dance Costumes divatbemutató, 2017.04.21.

Honnan merítesz inspirációt?

Gyakorlatilag bárhonnan! Filmek, kirakatok, társműfajok ruhái, természet vagy éppen akár az asztalterítő mintája, ami ad egy jó ötletet.

Hogyan tudnád jellemezni a stílusvilágodat?

Hű, ez nagyon nehéz kérdés. Megrendelés esetén fő szempontom, hogy elsősorban a táncos stílusa tükröződjön a ruhán. 

Azoknál a kosztümöknél, amiket megrendeléstől függetlenül készletre készítek, van a minimalistától kezdve a gazdagon díszített, „flikk-flakkos” darabokig mindenféle. Szóval nehezen tudnám összefoglalni. Az helyes válasznak számít, hogy csillogó? 😀

Hogyan zajlik a Viktória Designnál a ruha rendelés?

A rendelés mindig előzetes egyeztetés alapján történik, személyesen vagy bármelyik elérhetőségemen. Ezalatt minden részletet megbeszélünk, ami alapján elkészítek néhány tervet vagy épp közösen gondolkodunk a legjobb, legszebb megoldáson.

Kis Viktória - Viktosia Design & Oriental Dance Costumes

Kis Viktória – Viktoria Design & Oriental Dance Costumes

Milyen nagy projekteket tervezel jövőre?

3 tematikus kollekció van tervezés és kivitelezés alatt, amiknek a bemutatását egy – az eddigi divatbemutatóimnál – nagyobb gálában szeretném összefűzni, ahol a ruhákat vagy adott esetben karaktereket egy-egy táncos elevenítene meg. Ezek a fix tervek, és ki tudja, mit rejteget még a jövő év… 😉

Mesélnél kicsit a december 19-i divatbemutatódról? Kinek ajánlod és mit láthat majd a közönség?

Ez már a második, önálló divatbemutatóm lesz, ezúttal is a Habibi Vár szervezésében. Az első, tavaszi bemutató csodálatos emlék, és a visszajelzések alapján a vendégeknek is nagy élmény volt.

A holnap esti bemutatót elsősorban hastáncosoknak ajánlom, de nem szakmabeli nézőknek is szórakoztató program lesz. Mivel táncruhák lesznek felvonultatva, gyönyörű és tehetséges táncosokat kértem fel modellnek, akik 1-1 tánccal mutatják be a különböző darabokat.

Klasszikus, modern és folklór stílusú ruhákkal és számokkal egyaránt készülünk, és várunk sok szeretettel minden kedves érdeklődőt holnap 19:00 órától a hangulatos Habibi Várban.

***

Viki, köszönöm, hogy válaszoltál a kérdésekre, és hajrá nekünk a divatbemutatóra! 🙂 <3

A Viktoria Design-ról további információt itt találhattok:

Én pedig jövök nemsokára a beszámolómmal a divatbemutatóról!

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!