Szóval az van, hogy lecsúsztam a saját szülinapomról 😀 Nem a biológiairól, nem is a hastáncosról, hanem a blogom évfordulójáról. Egész pontosan egy hónappal, de jobb később, mint soha! Viszont ennek az az előnye, hogy a következő blog szülinapi postra (feltéve, ha azt időben rakom ki) már csak 11 hónapot kell várni.
Such hír, much izgalom, WOW! 😀
A számokat mindenki szereti…vagy utálja. Attól függ, hogy matek dolgozatról, fürdőszobai mérlegről vagy bankszámla egyenlegről van szó. Én mindenképpen szeretem a blogom számait, ezek a következők ezidáig:
A számok jelentős részét ti generáltátok, kedves olvasók! Mi mást is üzenhetnék nektek, örökké áradó hála, egy nagy cuppanós puszi és hatalmas ölelés kíséretében, mint hogy…
Ahogy már korábban is jó párszor elmondtam, leírtam, ez a blog nem jöhetett volna létre a Bihari Vikutól kapott temérdek inspiráció nélkül, amelyet az írás kurzusán szívhattam magamba. Tény, hogy nem követem mindenben az ajánlásait vagy a példáját, nem írok minden nap, pedig nem lenne rossz. De legalább megtapasztalhatttam azt, amit mondott nekünk, vagyis hogy ki****ott nehéz rendszerességet vinni az írásba, mindig ott lenni, mindig nyújtani valamit.
Ez alatt az egy év alatt sok-sok, enyémtől különböző vagy éppen azonos véleményt ismerhettem meg. A Facebookon néhány csoportban vagy a profilomon nagyon jó kis beszélgetések jöttek létre, és ezt tartom igazán fontosnak a blogolás kapcsán. Örülök annak, hogy ez a tevékenység nemcsak egy egyirányú megnyilvánulás részemről, hanem egy kölcsönös folyamat lehet. Az is nagyon jól esett, hogy voltak olyan kolleginák és barátok, akik érdemesnek tartották arra a blogomat, hogy vendégposttal ajándékozzanak meg. Remélem, a jövőben is szolgálhatok platformként másoknak, akik meg szeretnének nyilvánulni.
Büszke vagyok arra, hogy el tudtam szórakoztatni pár embert vagy lehet épp fel tudtam idegesíteni kicsit őket 😀 Arra is büszke vagyok, hogy segíthettem esetleg az írásaimmal, vagy éppen a tapasztalataimmal másoknak abban, hogy saját blogot indítsanak. Büszke vagyok, amiért volt annyi bátorságom, hogy megmutassam a saját színeimet, még akkor is, ha egyesek szemében ez néha a kevésbé vonzó, libafos zöld árnyalatot jelenthette. Nemcsak rózsaszín vagyunk, hanem kék meg piros meg kese is néha.
És végül arra vagyok a legbüszkébb, hogy ilyen jó fej emberek, mint ti, olvasók és barátaim, vesztek körbe a virtuális térben vagy a való életben és összekacsinthatunk egy röpke másodperc erejéig. Köszönöm nektek, hogy vagytok!