Interjú Katerina Shereennel

Azt gondolom, hogy a következő táncművészt nem kell bemutatni. Nem lehet őt figyelmen kívül hagyni sem akkor, ha a közösségi hálózatában vagyunk, sem akkor, ha csak simán szuper hastáncis videókat keresgélünk a YouTube-on. Eredeti, okos, tehetséges, példakép, nekem legalábbis. Amióta láttam a III. Cairo Festivalon, nézem a videóit és olvasom a bejegyzéseit a Facebookon. Egyszer volt szerencsém részt venni a workshopján is, ahol engem teljesen lenyűgözött a széleskörű tudása, kedves személye, ami mentes a sallangtól és allűröktől.

Nem is ragozom tovább a szót, a következő interjúm alanya Katerina Shereen! Olvassátok nyitott szívvel és elmével az alábbi sorokat 🙂

Az interjú angol eredetijét a magyar alatt olvashatjátok.

1) Kérlek, mesélj nekünk egy kicsit a hastánc előtti életedről. Mik (voltak) a fő érdeklődési köreid és milyen végzettségeid vannak?

Amikor elmentem a legelső hastánc órámra, egy művészeti iskolában voltam másodéves szobrász tanuló. Sosem voltam valami nagy kreatív géniusz, leginkább a művészettörténet és művészet filozófia érdekelt. Utóbbi területen tanultam tovább később, illetve nyelveket is tanultam. A prágai Károly Egyetemen diplomáztam esztéta és filozófia szakon, ezzel kiérdemeltem azt a lehetőséget, hogy a párizsi Sorbonne-on folytathassam filozófiai tanulmányaimat. A művészet témaköre, a filozófia és a nyelvek mindig is izgalmas témák voltak számomra.

2) Milyen szakmai céljaid voltak a tánc előtt? Vannak még ilyen jellegű projektjeid a hastánc mellett?

Nagyon fiatal voltam, amikor elkezdtem táncolni, így nem volt semmi kiforrott elképzelésem. Mindig is kalandos természetű voltam, így tudtam, hogy soha nem lesz hagyomány, “9-5-ig” állásom. A nagyszüleim, akik magasan képzettek voltak és emellett 10 nyelven beszéltek, tolmácsnak szántak. Véleményem szerint az is lettem, hiszen végső soron ezt jelenti nekem a tánc.

3) Mikor kezdtél el hastáncolni, és miért döntöttél úgy, hogy ezt választod?

Sosem volt tudatos döntés részemről, hogy na akkor én most elkezdek hastáncolni. 16 éves voltam és sok minden érdekelt. Mindig is szerettem táncolni, és ez csak így beindult, amikor egy nagyon gagyi órát találtam, ami nem is igazán volt hastáncnak nevezhető, visszagondolva.

4) Amennyire ismerlek, és ahogy látom, sokrétű tudással rendelkezel az orientális táncok és a hozzájuk kapcsolódó kultúrák terén. Mesélnél a kutatási módszeredről, ha nem titkos? Szerinted miért fontos a táncosok számára, hogy tudások nemcsak a tánctechnika, hanem kultúra, zene, stb. terén is bővítsék?

Szeretem az elméletet. De nem vagyok se történész, se etnológus. Egyszerűen csak szeretem összefüggésében látni a dolgokat, ami széleskörű tudásanyagot és egyfajta gondolkodásmódot von maga után. Sajnos azonban ennek a táncnak a tanulmányozása és tudományos leírása olyan fázisban van jelenleg, hogy már pusztán ettől specialistának tűnik az ember. Az emberek szeretik magukat szakértőként feltüntetni, csak azért, mert tudnak guglizni. Nincsenek a témában tudományos ismereteim, de rendelkezem ritka és autentikus tapasztalatokkal és szeretek meghallgatni másokat. A tanulmányaim a források iránti felelősségérzetre tanítottak, valamint megtanultam érzékelni az eredetiséget ebben a műfajban.

Az egyetemi tanulmányaim nagy ajándéka ez a szemlélet, és ennek a fajta elköteleződésnek a koncepcióját igyekszem megosztani másokkal is. A “nagy kép” megértése szellemében mindent megteszek, például autentikus tapasztalatokkal rendelkező személyekkel, zenészekkel, tudósokkal beszélgetek, könyveket olvasok, filmeket nézek és figyelemmel kísérem a médiában megosztott híreket is, hiszen a Közép-Kelet politikai és társadalmi változásainak megértése alapvetően szükséges ahhoz, hogy ennek a tánnak a helyét meghatározhassuk a világban.

5) Azt látom a közösségi médiában, hogy a nézeteidet meg szoktad osztani más táncosokkal, és a követőiddel. Gyakran említed az autentikusság kérdéskörét. Mit gondolsz, egy ilyen kortárs műfaj, mint a hastánc, hogyan tud egyszerre autentikus és a korszellemet is tükröző lenni?

Ez a legbonyolultabb kérdés, amivel táncosként szembenézünk manapság. Nincs rá válaszom, de ezt a kérdést érdemes folyamatosan feltenni. Két dologtól válhat a tánchoz való hozzáállás autentikussá szerintem – van egy nyitottabb és van egy személyesebb vetülete. Lehet ez a tőlünk telhető legteljesebb kapcsolat azzal a kultúrával, ahonnan ered vagy az olyan személyekkel való kapcsolattartás, akik hasonlóan vélekednek.

Nincs gyors megoldás arra vonatkozóan, hogyan legyünk autentikusak ebben a táncstílusban, hasonlóan a rasszizmus, a helyes kulturális megközelítés vagy a lelki béke kérdéséhez. Lehet, nem ártana, ha megkérdeznénk magunktól, mi mit tehetünk ezért a táncért vagy a kultúráért, amiből ered, ahelyett, hogy arra koncentrálnánk, hogy mit tehet értünk.

Régen azt gondoltam, hogy a fehér táncosok a megmentői ennek a táncnak. Borzasztó hülyeség volt részemről ezt gondolni. Nekünk, nyugati táncosoknak nincs igazán valódi kapcsolatunk ezzel a kultúrával, emiatt igazából ezt csak úgy magunknak csináljuk, így pedig a táncunk elég önzővé válik. És így természetesen nem is tudunk felelősséget vállalni a korábbi nemzedékek, családok, tradíciók, stb. irányába. Fizetünk a tudásért, amit másoktól tanulunk, emiatt azt csinálunk, amit akarunk, anélkül, hogy felelősségre vonhatnának.

Értem én, hogy meg kell erősítsük magunkat, de ez igazából nem segít a MENA (Middle Eastern and North Africa – Közép-Kelet és Észak-Afrika) kultúrán. Illene tiszteletben tartani és megérteni azt a forrást, ahonnan származik, és nemcsak azokat a szupersztár tanárokat, akik átadják nekünk ezt a tudást. Ez csak az adott kultúrából származó személyek más kultúrák iránti hozzáállásán múlik, ami pedig folyamatos munkát igényel, hiszen a megosztottság és a kollektív múltunkból származó árnyak épp elég kárt okoztak már ezen a téren.

6) A nagy nemzetközi fesztiválok világ mértékű oktatási szerepét is szoktad említeni. Véleményed szerint mi a fő szerepe, és küldetése ezeknek a fesztiváloknak.

A promóció természetesen. A fesztiválok elsősorban önpromóciós eszközök a szervezők, tanárok és tanítványok számára. Referencia pont, különösen a közösségi média világában. A fesztivál tanárokat tartják híresnek. Nagyon sok, sokat foglalkoztatott művész turnézik állandóan, viszont ők a “radar alá” szorultak, kevésbé vehetőek észre, így nem örvendenek olyan népszerűségnek és pénzügyi előnyöknek, mint a fesztivál plakátokról visszaköszönő táncosok.

Persze nagyon sok nagyszerű emlékem van olyan fesztiválokról, ahol érdekes embereket ismerhettem meg, de számomra egy fesztiválnak sosem a tanulási lehetőség volt a legfőbb haszna. Ezek inkább közösségi, mintsem oktatási események. Manapság, amikor már lassan több a tanár, mint a tanítvány, kényszerű váltak a versenyek azért, hogy egyfajta “gyorséttermi hierarchiát”* alakítsanak ki egymás között. A fesztiválok a hierarchia kialakítását segítik, ami önmagában egy elég nyugatias üzleti megközelítés.

*Gyors, félkész, mű.

7) Mit gondolsz a versenyekről általában? Látsz hasznos és ártalmas oldalt is?

Sokat postoltam a versenyek kapcsán. Elkerülhetetlenné váltak a hastánc “nem-MENA” országokban megvalósuló jövője szempontjából. Elismerem az érdemeiket, de az eredménye nagyban függ a szabályoktól és a szervezőtől. A folklór kategóriákkal már nagyobb a problémám, mint más verseny kategóriáknál. Ez alapvetően az, hogy “mit is nevezünk pontosan közép-keleti táncnak”.

8) Nemrég, az elmúlt 2-3 évben egy komoly rehabilitáción mentél keresztül, volt egy lábsérülésed, amely kapcsán megható és erőt adó pillanatokat osztottál meg velünk. Ehhez igazán tudok kapcsolódni, ugyanis én is bizonyos mozgásszervi nyavalyákkal küzdök már 7 éve. Elmondanád röviden, mi történt?

A félrekezelés klasszikus esete volt. Egy negyedórás műtétre mentem be, ami úgy végződött, hogy egy hónapig volt nyílt seb a lábamon és azalatt az idő alatt tolószékben ültem, egy évig ki-be járkáltam a kórházba és masszív opioid mennyiséget fogyasztottam el. A felépülés egy hihetetlen kaland volt, amely során még jobban tudatosult benne, milyen erős is vagyok valójában. Ezért és a táncos közösség támogatásáért mélységesen hálás vagyok, és rájöttem arra, hogy még a közösségi média is hozzá tud járulni valami tényleg jelentéssel bíró dologgal a gyógyuláshoz.

9) Honnan merítetted az emberfeletti erőt ahhoz, hogy tovább menj, megerősödj és folytasd az alkotást és a fellépést?

Egyszerűen szükségszerű volt. Nem olyan vagyok, hogy csak úgy feladom. Volt egy kétéves fiam és egy munkám, amit szerettem. Semmi sem számított akkor, csak az, hogy ehhez a kettőhöz visszatérhessek.

10) Mi a legfontosabb tanulság, amit levontál ebből a helyzetből? Mit üzennél más táncosoknak, akik hasonló helyzetben vannak?

Nehéz és nagyon személyes. Sok szempontból szerencsés voltam – a barátaim és a családom támogatott, és persze ott volt a cseh egészségbiztosítási rendszer is, amely mindent lefedett az univerzális biztosítással. Szívesen elpufogtatnám a “Soha ne add fel!” szavakat. Az igazság azonban az, hogy szerencsés vagyok, amiért egy viszonylag gazdag országban lakok olyanokkal körülvéve, akik szeretnek. Ez egy hihetetlen kiváltság, amit mindenkinek kívánok, de azzal is tisztában vagyok, milyen fájdalmasan ritka ez. Talán ez az igazán fontos felismerés, amivel gazdagodtam.

11) Hogyan tudod összehangolni az anyaságot, a feleség és táncművész szerepet, otthoni és külföldi tanítást, utazást? Mi a férjed véleménye a szakmai ambícióidról?

A férjem a legjobb fajta feminista. Nem beszél sokat róla, de mindenből érződik, amit tesz. A támogatása gyakorlati, inspiráló és állandó. Ez teszi lehetővé, hogy egy igazán kalandos és kielégítő életet élhessek. A fiam is gyakran velem utazik, ami, azt hiszem, számára is kedvező. Az elszigetelt keleti blokkban nőttem fel, és a mai napig látom, milyen hatással van az elszigeteltség az emberek elméjére, hogy a félelem és az előítéletek milyen sebezhetővé teszik őket. Nem szeretném, hogy a gyerekeimmel is ez történjen.

12) Szerinted mi az az 5 dolog, amire egy hastáncosnak szüksége van? 🙂

Ez nagyban függ attól is, mit szeretne hastáncosként elérni. Nem akarok követelményjellegű minőségeket felsorakoztatni. Ha valaki night clubokban dolgozik, akkor jórészt a külsője, attitűdje és a kommunikációs képességei számítanak. Ha valaki tanár vagy egészségügyi céllal táncol, akkor más a helyzet. Nagyon szeretnék több bevonódást látni – igazi együttműködést, nemcsak PR céllal végrehajtott nővéri megmozdulásokat.

Több kíváncsiságot, türelmet, alázatot, és azt, hogy másban is keressenek örömet, ne csak a hastáncban. Ha túl komolyan vagyunk benne, akkor előbb-utóbb attól az örömtől és szabad szellemtől fosztjuk meg magunkat, ami miatt beleszerettünk, akár egy életre, a hastáncba.

***

I think this dance artist doesn’t really need to be introduced. Either you’re in her social network or you’re just eager to find awesome belly dance videos you cannot ignore her. Genuine, smart, talented, role model, for me at least. I first saw her at the III. Cairo Festival and ever since then I keep watching her videos and read her posts on Facebook. Once I had the luck to participate at one of her workshops and I was really amazed by her wide knowledge, humble personality, without any frippery or allures.

Without any further due, allow me to present you my latest interview with Katerina Shereen! Please, read it with open heart and mind 🙂

1) Please tell us something about your pre-belly dance life. What were/are your main interests and what other professional educations do you have?

When I attended my first bellydance class I was in my second year of studying stone sculpture at an art school. I was never a creative genius so my main interest was in history of art and philosophy of art. I went on to study philosophy of art as well as languages. I graduated from the Charles University in Prague in aesthetics and philosophy and got a merit scholarship to study philosophy at the Sorbonne in Paris. Art as a concept, philosophy and languages were always the most fascinating subjects to me.

2) What were your professional aims before dancing? Do you still have some of those project besides belly dancing?

I was young when I started dancing so I had no precise ideas. I was always a very adventurous spirit so I knew I won’t have a 9-5 ordinary job. My grandparents who were highly educated and spoke 10 languages between them wanted me to be a translator and from how I see it I became one, because that’s what dance ultimately is to me.

3) When did your start to belly dance and why did you decide to choose this art form?

I never made a conscious choice to start bellydancing. I was 16 and was always interested in many different things. Non European cultures were one of those things. I always liked to dance so it just clicked when I accidentally found a very lousy course of what really wasn’t bellydancing at all, looking back at it.

4) As far as I know you, what I see is that you’ve gained multi dimensional knowledge on oriental dances and culture connected to it. What is your research method, if it’s not a secret? Why do you think it is important for dancers to deepen their knowledge not only regarding dance technique but culture, music, etc.?

I’m a conceptual person. I’m not a historian per se or an ethnologist. I just like to see things in context and that always entails a wide range of knowledge and a certain way of thinking. Unfortunately the study of this dance is in such a state that even that makes you look like a specialist. People like to present themselves as experts because they can google. I don’t have deep academic knowledge, but I have experience that is authentic and rare and I like to listen. My studies taught me responsibility to sources and a certain sense for who is genuine in their presentation.

That was a great gift my university gave me and I’m trying to share that idea of commitment. In the spirit of trying to understand the bigger picture I do anything from talking to people with genuine experiences, musicians, I read books, talk to academics, watch movies, but I also pay attention to common media sources, because understanding Middle Eastern political and social development is crucial when you try to understand the place of the dance in the World.

5) I see in social media that you share your opinion and point of view often with fellow dancers and followers. You often mention the issue of authencity. What do you think, how can such a contemporary art form, such as belly dance be authentic and still, reacting to the actual “zeitgeist”?

This is the most complex question that we as dancers face today. I don’t have the answer, but even repetitively asking it is relevant and important. What makes the approach authentic can be in my opinion two things- one more public and one rather private. It’s either a connection to the culture of origin to the best of ones ability and a connection to ones own body and expression of sentiments. There is no quick solution to how to be authentic in this dance just like there is no quick solution to racism and cultural appropriation or to how to be at peace in ones body and mind. Maybe it wouldn’t hurt to ask ourselves what it is that we can do for this dance and it’s culture of origin instead of what it can do for us sometimes. I used to think that white dancers are the saviors of this dance.

It was incredibly stupid of me of course to assume that. Us western dancers don’t really have a genuine cultural connection so we end up doing it purely for ourselves which really is the source of our dance becoming quite selfish. There is simply a natural lack of responsibility to former generations, family, traditions etc. We learn from people we pay, so we really can do whatever we want without being accountable. While I understand the need to empower ourselves we shouldn’t pretend that it is helping MENA culture. We should respect and try to understand the source and not just few superstar teachers it produced. It is a matter of attitude of a person of a certain culture towards a different culture and that requires consistent work, because we really are damaged by a divisive system and the shadows of our collective past when it comes to that.

6) You also mention the role of the big international belly dance festivals in educating dancers all aroung the world. What do you think, what is, in your opinion, the main aspect and mission of such festivals?

To promote of course. Festivals are about self promotion in the first place- for the organizers, teachers and students. It’s a relevance statement especially in the social media era. It’s the festival teachers that are considered famous. There are plenty of busy people touring around the clock, but they are a bit under the radar so they don’t reach the hype and the financial rewards of the “poster faces”.

I have of course many great memories from festivals where I met interesting people, but learning was never the prime benefit. Festivals are social events, not really educational events. Nowadays when there are almost more teachers than students there is a big push for competitions to somehow create a “fastfood” hierarchy. Festivals actively help to create the hierarchy in our community, which in itself is a very westernized business like approach.

7) What do you think about competitions in general? Do you see useful and harmful sides both?

I have posted a lot on competitions. They became unavoidable for the future of this dance in non MENA countries. I understand their merit, but it very much depends on the rules and the organizer how positive the outcome is. I have a larger issue with folk categories than any other competitive styles. To me the issue ultimately becomes “what can we still call Middle Eastern dance”.

8) Recently, in the past 2-3 years you went trough a serious recovery phase, you had a leg injury and you shared touching and empowering moments with us. I can really connect to you because I also had some musculoskeletal issues in the past 7 years. Could you tell us just briefly what happened?

It was a classic case of medical malpractice. I went for a 15 minutes operation and ended up with a leg cut open for a month and on a wheelchair, in and out of hospitals for a year and on heavy dosages of opioids. The recovery was an amazing adventure that made me dig deeper into the awareness of how strong I can be and I’m deeply thankful for it and for the support of the dance community that made me realize that even social media can provide something that is deeply meaningful to ones healing.

9) How did you gather that preterhuman strenght to carry on and get stronger, heal and continue to create and perform?

It was a pure necessity. I’m not a person who just throws her arms up in the air. I had a 2 year old boy and a job I loved. There was nothing else that mattered in that moment than getting back to those two.

10) What are the most important consequences you learned from this situation? What would you say to other dancers who are in a similar state?

That is very difficult and individual. I was lucky in many ways – especially the support from my friends and family and of course the czech health care system with universal insurance that simply covered everything I needed. I’d like to say those popular “never give up” words. Truth is however that I’m lucky to live in a fairly rich country and among people who love me. It is an incredible privilege that I would wish for everyone, but I’m aware how painfully rare that is. Maybe that is the important realization I took away from it all.

11) How do you manage to attune the roles of being a mother, a wife and a dance artist teaching at home and travelling abroad? What is your husband’s attitude towards your professional ambitions?

My husband is the best type of feminist. He doesn’t talk much about it, but it’s implied in everything he does. His support is practical, inspiring and consistent.
It’s really what gives me the opportunity to lead such an amazingly adventurous and fulfilling life. My son travels often with me which I believe will be beneficial for him. I grew up in the isolated eastern block and I can still see what isolation does to people’s minds, how vulnerable to fear and prejudice it makes them. I don’t want that for my children.

12) What are those 5 things a belly dancer must have or posses? 🙂

That very much depends on what she wants to achieve by being a bellydancer. I don’t want to dispense mandatory qualities. If one works in nightclubs it’s of course vastly about looks, attitude and communication skills. If one is a teacher or dances for health benefits the set is different.
What I would like to see in dancers is more inclusiveness – real inclusiveness not just a PR sisterhood stunt. More curiosity, patience, humility and ability to take pleasure also in something else than bellydancing, because if you take it and yourselves in it too seriously you will eventually deprive yourself of the joy and free spirit that made you fall in love with it in the first place and will make you love it for the rest of your life.