Hastánc lazán!

Híres színészek, kultikus filmek és a hastánc

Amióta a modern Európa és később az Egyesült Államok a gyarmatosítási folyamatok eredményeként betekintést nyerhetett a misztikus arab világba, nem hagyta nyugodni a hastánc a nyugati embereket. Ott bujkált a fantáziákban, a kelmék suhanása, ékszerek csilingelése borzolta az idegdúcokat. A férfiak egyben tekintettek úgy erre a táncra, mint az érzékiség netovábbja és a feslettség kiteljesedése. Az asszonyok pedig irigységgel vegyes vágyakozással gondoltak ezekre a nőkre, akikben egy személyben látták ellenségeiket, akik elszeretik a férjeiket és azt a NŐT is, aki szabadon, korlátozás nélkül éli ki és mutatja meg azt a vegytiszta szexualitást, ami mindenkiben ott lapul.

Nem csoda, hogy annyi festmény és kép ábrázolja azt a jelenséget, amelyet még maga Sir David Attenborough is olyan figyelemreméltónak találta, hogy esszébe foglalva örökítsen meg 😀

A XIX. század végén az Egyesült Államokban mutatták be először a nagybetűs HASTÁNCOT, mint egzotikus attrakciót egy világkiállításon. Onnantól datálódik a Little Egypt “örökség”, ami tulajdonképpen megalapozta a mai értelemben vett hastánc kialakulását. A haladóbb táncosok már ismerik ezt a nevet és a történetet is, viszont a “mugliknak” minden bizonnyal fogalmuk sincs, ki ő vagy mi ez. Egy személy, egy film, egy fogalom, egy korszak kezdete. Hamarosan írok egy külön postot róla, megéri majd elolvasni, tiszta orientális kalandregény lesz 😀

A mostaniban szeretnélek benneteket időben egy kicsit a jelen korhoz (2017. arra az esetre, ha majd 100 év múlva elolvassa ezt a bejegyzést pár lelkes kultúrantropológus egyetemi hallgató) közelebb repíteni. A helyszín Hollywood, Kalifornia, az a bizonyos szélesvásznú. Mint ahogy a bevezetőben is írtam, az emberek agyát időről-időre megbirizgálja a hastánc. Ha valami csábító, egzotikus, misztikus és ultra nőies kell a filmekbe, akkor tuti, hogy a hastáncot veszik elő és milyen jól teszik! Így két igencsak kedvenc témám elegyedik, ami tűzijátékszerű agyzsongást okoz és remélem, nemcsak én vagyok így ezzel. Az alábbi összeállításban néhány jelenetet és leírást láthattok a leghíresebb filmes vagy sorozatban szereplő hastáncos jelenetekből a nyugati filmkultúra keretében. Vágjunk bele! 🙂

A nevem Bond, James Bond

 

From Russia with Love – Oroszországból szeretettel (1963)

Ez a második Bond film, Sir Sean Connery játssza benne a 007-est. Tulajdonképpen itt a táncos, akit Leilának hívnak és Lisa Guiraut alakítja, nem sok vizet zavar. A szerepe annyiban merül ki, hogy Bond elgyönyörködik a nőben és a táncban, amikor meglátogatja azt a bizonyos cigány karavánt. Bár lehet, ennyi éppen elég is, hiszen szerintem a zene szuper, a tánc extra csábító, a színésznő pedig nagyon dögös 🙂

Róla itt van  még egy bámulatos fotó is!

Forrás: http://www.nydailynews.com/entertainment/bond-girls-gallery-1.100494?pmSlide=1.1175397

The Man with the Golden Gun – Az aranypisztolyos férfi (1974)

Ez a kilencedik tagja a kultikus sorozatnak. A filmben hősnőnket Saidának hívják, akiről nem lehet tudni, hogy ez most a vezeték- vagy a keresztneve-e (minden bizonnyal művésznévről van szó). Saidának különleges szerep jut a filmben, ugyanis őt tartotta karjaiban Bill Fairbanks, alias 002-es, amikor Francisco Scaramanga meglőtte az ügynököt, aki golyó általi halált halt. A golyót azonban nem találták meg a vizsgálatok során, pedig a töltény Scaramanga tartózkodásának a kiderítésében játszott esszenciális szerepet. Bond a táncosnő nyomára akadt és feltűnt neki, hogy azt a bizonyos golyót viseli a köldökében.

007-es természetesen el akarja lopni a hastáncostól, akinek sikerül a bizalmába férkőznie, ugyanis hősünk igencsak fess férfiú és persze a táncos egyből szemet vet rá. Saida azt mondja a kémnek, hogy a golyó a szerencse medálja és sosem táncol  nélküle. Következik egy kis simi-tapi, majd csókolózás, de Bondnak nem sikerül eloroznia a töltényt. Elkezdi hát a nő hasát puszilgatni, majd a legkényesebb pillanatban törnek rá a verőlegények, így James egy laza mozdulattal letüdőzi a golyót, amint próbálja szájjal kiszippantani azt. Közös erővel szétverik a hastáncos öltözőjét (Hogy merik???? Az öltöző szent és sérthetetlen!!!! Grrrr!!!) és egymást is, majd végül a 007-es kisétál a megtalált nyommal, amire valószínűleg várni kellett még egy-két napot 😉

Saidát Carmen du Sautoy alakította. Íme egy szörnyű felvétel a táncos jelenetről, sajnos, a James Bond zenét vágták alá, plusz vegyítették az 1963-as film jeleneteivel.

Felnőtt esti mesének pedig itt van az a bizonyos “köldök ékszer” rablási jelent is 🙂

Star Trek

 

Az eredeti Star Trek TV sorozat három részében is volt hastánc, mégpedig nem is akármilyen! Azt kell, hogy mondjam, hogy a földönkívüli táncművészek is igencsak jók 😀 A három részből kettőt vetítettek csak le, az egyik ugyanis egy pilot epizód volt, ami soha nem került adásba, de szerencsére a YouTube-ra feltették. Szedjük hát időrendi sorrendbe a jeleneteket!

The Cage – A ketrec (1964)

Ez a rész sosem került adásba, az első évad előkészítésére szánt pilot epizód.

Wolf in the Fold – Bárányok között farkas (1967)

Ebben a jelenetben Scotty, az Enterprise csillaghajó főgépésze és egyben ügyeletes csajmágnes vetett szemet a csodás hastáncosra. Meg kell, hogy mondjam, hogy igencsak komplex koreográfiát mutatott be a színésznő, szerintem szuper jó az egész jelenet, ahogy van, beleértve azt is, ahogy princelik egymást a tisztek az asztalnál!

Whom Gods Destroy – Akit istenek semmisítenek meg (1968)

Itt is beficcen egy adag zöld testfesték és emellé jó pár jazzes elem. Misztikus, csábító táncot lejt a hibátlan testű rabszolga leány, a fiatal William Shatner tüzes tekintete pedig csak még pikánsabbá teszi  a jelenetet.

Egyéb TV sorozatok

A fentieken kívül több más népszerű sorozatban is találkozhatunk hastánccal. Sajnos megint csak szar háttérzenés YouTube videót tudok ide linkelni, de ha tudtok jobbat, várom kommentben 😉

A videóban az alábbi sorozatokból láthatók jelenetek többek között:

  • Columbo
  • Rém rendes család
  • Bűbájos boszorkák
  • Xena

(És itt is megjelenik ugyanaz a star trekes jelenetből egy kis rész, amit feljebb behivatkoztam.)

Azért egy kicsit elgondolkodtam, hogy kitegyem-e ezeket a videókat, főleg, amikor megláttam azt a részt, ahogy Al Bundy tömi a csaj ruhájába a pénzt a didi bárban…de úgy döntöttem, hogy nem leszek hajlandó mereven ragaszkodni a hastánc steril művészi ideájához. Ugyanis ezek a filmes megjelenítések mind-mind arról árulkodnak számomra, hogy igen, az embereket érdekli a hastánc, kíváncsiak rá, mindenki másképp éli meg és mást gondol róla. Nem egyszerű dolog szembesülni másokkal, akik ilyen szabadon élik meg a szexualitásukat, de ha ez bárkiben is rossz érzést kelt, annak okát leginkább saját magában  érdemes keresnie és próbálja meg játékként, fantáziaként megélni a vásznon látottakat. Legalábbis ami ezeket a filmeket illeti 🙂

***

Források:

http://jamesbond.wikia.com/wiki/Saida

https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Star_Trek:_The_Original_Series_episodes#Episodes

YouTube

***


Köszönöm, hogy elolvastad az írásomat! Ha tetszett, like-old és oszd meg másokkal is!

Szemezgess kedvedre az ajánlóból, olvasd el a többi postomat is 🙂

Kattints a képre és csatlakozz Facebook oldalamhoz, ahova mindig kiteszem a friss postokat, de ezek mellett videókat, képeket, egyéb gondolatokat is találsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!