Gyerekkoromban volt egy meglehetősen hülye játékom: mentem hazafele suliból, és addig mondogattam a zokni szót, amíg a hangok atomjaikra estek és totálisan elvesztettem az asszociációs kapcsolatot a kifejezés és aközött az izé között, amit a lábamra húzok, mielőtt cipőt vennék. Az ember életében vannak olyan helyzetek, tevékenységek, amikre ha ránézünk, néha pont ennyire értelmetlennek tűnnek. Amikor hirtelen nem is értem, hogy ezt vagy azt miért is csinálom, konkrétan, hogy MI IS EZ. És bizony jó pár ilyen recessziót megéltem már a hastánc kapcsán is. És azt kell, hogy mondjam, ez teljesen normális! Egy-egy fejlődési szakasz lezárultát/kezdetét jelentik az ilyen időszakok. Egy lehetőséget arra, hogy valamilyen irányba el tudjon mozdulni az ember.
Ha te is éreztél már valaha hasonlóan a táncgyakorlással kapcsolatban, akkor ez a post neked való. Legalább láthatod, hogy más lábát is hasonlóan töri az a bizonyos ugyanolyan cipő. Plusz leírok pár jó tanácsot a hatékony és élvezetes gyakorlási metodika kialakítására vonatkozóan.
Első és legfontosabb: tudatosítsd a motivációdat!
Most ez lehet, hogy nagyon bárgyún fog hangzani, de tedd fel magadnak a kérdést: miért is gyakorolok? Nem arra gondolok, hogy “Miért hastáncolok?”, az egy kicsit általánosabb perspektíva. Itt most a tánc operatív részéről van szó, a mozdulatsorok, gesztusok ismétléséről, tökéletesítéséről. Mi a célod a gyakorlással? Mikor gyakorolsz és mikor nem? Milyen gondolatok, érzések keringenek benned, amikor arra a következtetésre jutsz, hogy “Na, most gyakorolni akarok!”? Nem kell erre most válaszolni, elég, ha megfigyeled magad és valahogy megjegyzed, ha találsz összefüggést a gondolataid és a tánc gyakorlás között.
Van, hogy valaki azt válaszolja (ha tényleg őszinte 😉 ), hogy tetszeni akar másoknak a színpadon. Ezzel sincs semmi baj! Van, akinek jobb izom kontroll kell. Van, aki fogyni szeretne. Van, akinek szimplán örömet okoz mozogni. Hát igen, mit ne mondjak, egy 3 órás workshop végén Endorfin Nagyúr tobzódik már rendesen, én is rabja vagyok 😀
Volt nemrégiben egy nagyon érdekes élményem. Mentünk valamerre autóval a párommal. Ültem az anyósülésen, mélázgattam és mivel kb. állandóan a táncra gondolok, eszembe jutott, hogy még gyakorolnom kellene aznap valamikor, mert…na állj! Miért is? Hétvége volt, mentünk kirándulni, sütött a nap, tök jól elvoltunk, plusz fáradt is voltam aznap fizikailag meg szellemileg is. De akkor mi a péknek KELL nekem gyakizni? Elcsíptem egy szorongás érzést, elkezdtem rákoncentrálni. Summa summarum: azért akartam aznap gyakorolni, mert attól megnyugodtam volna. Megnyugtatott volna a gondolat, hogy “Igen, ha még megcsinálok aznap ‘száz csípőejtést’, akkor attól majd jó leszek és mindenkinek tetszeni fog az, amit csinálok a színpadon…” Vagy tök mindegy, bármi más hülye indokot is kitalálhattam volna a mondat második felébe. És azt éreztem, hogy nem, ilyen érzéssel körítve semmi kedvem gyakorolni. Még akkor sem, ha éppenséggel tényleg kellett volna aznap. Van 9 év rutin a testemben, nem hiszem, hogy azon az egy nyomorult délutáni 1,5 órán múlott volna akármi is.
Mindenki azt szajkózza, hogy a mozgás örömet ad. Bocsánat a pejoratív igehasználatért, sokszor hallottam/olvastam már olyan helyzetekben, amikor nem éppen erről volt szó. Meglepő volt számomra annak idején az a gondolat, hogy sokan valamilyen sportot megfelelési kényszerből vagy önbüntetésre használják. Még meglepőbb volt az, amikor felismertem, hogy én is ezt csinálom. Már egyre kevésbé, sőt, szinte alig fordul elő. A kontroll bizonyos formája is lehet, mert ha én képes vagyok fegyelmezni magam és csakazértis lefutni x kilométert annak ellenére, hogy nem akarja a testem, az esetleg adhat egy olyan hamis érzetet, hogy én irányítom az életem, legalábbis ezt a részét. Sokakban ez totál nem tudatosul, egyszerűen nem veszik észre, mert ez a folyamat rutinszerűvé válik. Társadalmilag még elismert is, hiszen ez pl. a modern versenysport alapja. “Győzd le magad!” “Tágítsd a határaidat!” bla-bla. Ezek a szlogenek önmagukban kurva jól csengenek, egy dologgal nem számolnak azonban: az emberi tényezővel, ami magában hordozza az önszabotázst, önbüntetést, az anatómiai sajátosságokat, a különböző családi mentális kondicionálást, stb. Saját tapasztalatom, hogy én pl. annyira elnyomtam az érzeteimet, hogy sokáig észre sem vettem, hogy tulajdonképpen fizikailag nem jó valamilyen mozgás. Képes voltam megerőszakolni magamat, ezáltal szert tettem egy elég nagy tűrőképességre, de ha választhatnék, akkor lehet, másképp csinálnám így utólag.
Ehhez még csak annyit, hogy nem gondolom ezt a tendenciát általánosnak, annak tök jó, aki nem mazochista 🙂
Itt szerintem az a fontos, hogy bármi is a felszínen levő és a rejtett motiváció, azzal egyrészt tisztába kerüljünk, aztán az OK legyen, bármi is az. Aztán majd lehet azon gondolkodni, hogy melyik helyzet esik jól melyik nem, melyikben maradok benne és miért, melyikben nem. Szóval ha esetleg valamelyik példában magadra ismertél, ne keseredj el! Hidd el, ezekben pörög az emberek 99%-a, csak derogál beismerni. Tök normális, hogy senki sem normális 😀 Már pusztán a gyakorlás és az én kapcsolata is egy csodás önismereti folyamat lehet, vétek lenne nem kihasználni ezt 🙂
Megvagyunk a lelki fröccsel, jöjjön hát a praktikum! Ahelyett, hogy virágfüzéres csoda idézeteket gugliznék ide neked, írok pár hasznos dolgot, amivel megpiszkálhatod kicsit a gyakorlási hajlandóságodat.
Teremtsd meg a számodra ideális környezetet!
1,5 négyzetméteren lehet gyakorolni, de sokáig nem érdemes. A mozdulatoknak és az eszköztárnak is árt, ha huzamosabb ideig nem áll rendelkezésre a megfelelő nagyságú tér. Az eszközös stílusokról meg ne is beszéljünk! Feltételezhetően az a ritkábbik eset, hogy valakinek van rá lehetősége, hogy otthon alakítson ki egy tánctermet. Akinek mégis, az legyen kedves egy percig magán érezni irigy, ármánykodó tekintetemet 😛 😀
Na ha ezzel megvagyunk, akkor lássuk, milyen opciók vannak még. Igen, pontosan, menjünk el egy táncterembe! Én érdemben csak Budapestről tudok nyilatkozni, ott elég sok stúdió van, ahol értelmes áron lehet önálló gyakorlásra termet bérelni. Tuti mindenkinek van ismerőse, ismerős ismerősének az uncsitesójának a matek csoporttársa, akinek van terme vagy kapcsolata egy teremhez. Az inspiráló környezet alatt nem feltétlenül azt értem, hogy egy echte hastánc barlangnak kell lennie. Bőven elég, ha van x négyzetméter jóféle HELY meg TÜKÖR. Menjetek terembe gyakizni, akár csak alapokat, vagy csak forgást vagy bánom is én, mit. Sokkal jobban fog esni, akár videót is készíthettek magatokról, amit aztán ki lehet elemezni egyedül/barátnőkkel/tanárral.
Eseménynaptár
Számomra a hastánc előadóművészet is, én előadónak tartom magam, ezért fontos, hogy legyen valami közeg, ahol lehetőleg más személyek is tartózkodnak azon célból, hogy a többedmagammal együtt, akár szórakoztató jelleggel előadott performanszot befogadják. Ezt konyhanyelven hívhatjuk éppenséggel fellépésnek is, ha nagyon muszáj 😀
Szóval kellenek a fellépések, gálák, fesztiválok, versenyek, falunapok, szülinapok, éttermezések, stb. Szerencsére már sok táncos kolleginám készít ilyeneket, azokból lehet szemezgetni és ami fontos, írd össze, hogy kirajzolódjanak a felkészülési etapok, lehessen tervezni pénzzel, idővel, energiával. Nekem nagyon izgalmas látni, ahogy gyűlnek a programok, hogy tudom, időről-időre találkozhatok a táncos barátokkal, ismerősökkel, lehet készülni, gyakorolni, csiszolgatni dolgokat. Tanárként is pont ezt látom a tanítványokon és ez a plusz önspanolás már nagyon sokat ad. Utána pedig a fotók, videók, visszajelzések. Azt ne feledd, hogy a környezeted, MINDENKI azért van az életedben, hogy segítsen neked. Sőt, az extra genyó “ellenségek” a leginkább. Hidd el ezt és ne akadj fenn még a személyes hangvételű kritikákon sem.
Legális lopás
Szépen hangzik, mi? Az van, hogy vannak, akik néha ki tudnak találni “új” dolgokat, de sokszor nem. Úgy tanulunk, hogy egymást utánozzuk, ellessük a praktikákat. Érted, valószínűleg nem a nagyanyám találta fel a kata szeletet, mégis úgy meg tudta csinálni, hogy fél tepsit képes voltam bezabálni belőle együltő helyemben. Jelen esetben nem a süti sütésre gondolok, hanem pl. a YouTube videók okos használatára. Tetszik egy kombináció vagy ötlet, forgás, stilizálás? Próbáld meg megtanulni, gyakorold. Alakítsd át, változtasd meg az irányt, a sebességet, az ütemezést.
***Intermezzo***
A kreatív folyamatokról nekem nagyon sokáig olyan tévképzeteim voltak, hogy ha képtelen vagyok a semmiből valami 100% újat kifingani magamból, akkor az nem is lehet kreatív és kuka az egész. Valójában pedig a kreatív alkotófolyamat egyik első lépése az ihlet, az inspirációs forrás. Hadd meséljem el Sipos Zoli, a marketingszoveg.com gurujának a sztoriját. Van egy Hannah Smith nevű nő, aki tartott egy előadást egy hiper menő marketing konferencián. Az előadásának a címe: Going Down the Rabbit Hole – Chaos, Curiosity & Creativity (Irány a nyúl ürege – káosz, kíváncsiság és kreativitás). Ezen az előadáson a kreativitás mibenlétét Hannah egy példával mutatta be: gyerekkorában szeretett történeteket kitalálni. A Cápa megnézése után például úgy érezte, neki ebből kell egy saját verzió, ezért írt egy történetet, amelyben a cápák már a földköpenyben is tudtak úszni, hogy a földből feltörve végezzenek mit sem sejtő áldozataikkal. Amikor apuka elmondta neki, mekkora marhaság ez tudományosan, közölte, hogy megharapta a cápákat egy radioaktív medúza, ezért szuper erejük van. (Apukából nem is lett király PR-es.)
Szóval ami tetszik, próbáld ki. Ami szerintem nagyon jó a youtube-os tanulásban, hogy az adott mozdulatra nekem önállóan kell rájönnöm, és valahogy azt sokkal jobban meg is tanulnom, plusz nagyon szórakoztató és bazi sok időt el lehet vele b@ßni 😀
Tanári segítség
Mint minden tánc, sport, mozgásforma, a hastánc SEM tanulható személyes instruálás nélkül. Egy idő után már másképp van rá persze szükség, de főleg az elején, mivel olyan létfontosságú területeket dolgoztat meg, mint a gerinc, a központ, elengedhetetlen az egészséges tánctanuláshoz egy jó tanár. Később a tanár szerepe átalakul, sokkal inkább mentor lesz, főleg haladóbb vagy profi táncosok esetében. Szerintem mentorra mindenkinek szüksége van, a legnagyobb világsztároknak is van, ez így működik.
Ez a mentor lehet egy állandó személy vagy több tanár, akikkel fesztiválokon lehet érintkezni. Én pl. egy bizonyos szint felett nagyon is bevált módszernek tartom a magán foglalkozásokat. Lehet, hogy drágább, emellett sokkal koncentráltabb, célratörőbb. Emellett nagyon kevés táncos van meg jól egyedül. Én szeretek csapatban lenni, tanítványként, tanárként egyaránt.
Remélem, hogy a fentiekkel sikerült egy kicsit segítenem azoknak, akik maguk is néha motivációs pangással küzdenek és remélem, ezentúl jobban el tudják majd fogadni ezt a helyzetet és mihamarabb ki fognak tudni mászni belőle. Ugyanakkor abban is bízom, hogy sok további kérdés és vélemény fogalmazódott meg a soraim kapcsán, ezekre nagyon kíváncsi lennék és örömmel megvitatnám őket! Írjatok bátran! 🙂
***
Köszönöm, hogy elolvastad az írásomat! Ha tetszett, like-old és oszd meg másokkal is!
Szemezgess kedvedre az ajánlóból, olvasd el a többi postomat is 🙂
Kattints a képre és csatlakozz Facebook oldalamhoz, ahova mindig kiteszem a friss postokat, de ezek mellett videókat, képeket, egyéb gondolatokat is találsz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: