A muzikalitás meg a művészi hajlamok nálunk apai ágon öröklődtek. Emellett Anyukám tiszteli az ütemet, nem lép rá. Szóval ha arról kellene írni, KÖZVETLENÜL mit köszönhetek neki, ami elvezetett a hastánchoz és segít az utamon, akkor ez egy igencsak rövid post lenne 😀
Na jó, nem akarok az ő kárára viccelődni, főleg, mivel az utamon haladva minduntalan emlékeztetve vagyok arra, ki is ő és mit is jelent nekem. Például kiváló politikus volt világ életében, az életvezetési mottóját hermetikusan illesztette az adott multilaterális erőviszonyokhoz. Gyerekkoromban: “Azt csinálod, amit mondok és akkor is úgy lesz a jó!” Felnőttként: “Kislányom, én nem szólok bele, azt csinálsz, amit akarsz!” 😀
Vissza a témához…Úgy gondolom, hogy az életünk során megélt tapasztalatok, szituációk létjogosultsága egy magasabb szinten dől el. Van, amin keresztül kell menni és kész. Ilyenek a szülőkkel kapcsolatos dolgok, gyerekkori élmények is. Ezzel azt szeretném jelezni, hogy igen, tisztában vagyok azzal, hogy a szüleim is emberek, és esetenként képes vagyok keresztüllátni a köréjük vont isten-illúzión (ami alapjáraton MINDEN ember fejében ott van, ez szériatartozék). Szóval ez nem egy nyáltól csöpögős anyák napi post lesz, amiben piedesztálra emelek egy eszményt, hanem meg szeretném mutatni, mit jelent számomra az az ember, akinek az apám mellett az életemet és millió más dolgot köszönhetek.
Ne félj, amíg engem látsz…
Hangzott a kijelentése többször is gyerekkoromban. Egyedülálló anyaként nevelt négyőnket egy falusi vályog házban, mélyszegénységben. Mindig és minden körülmény között a tőle telhető legjobbat nyújtotta nekünk. Volt okunk félni. Hiányt szenvedtünk sok mindenben, mégis, ami számomra a legjobban hiányzott, az egy apa volt. Ő próbálta pótolni őt és tudom, csomószor a szíve szakadt meg miattunk. Mégis képes volt olyan meggyőződéssel kimondani ezt a mondatot, hogy ha arra kért volna közben, hogy rohanjak át vele egy szakadékon átívelő kötélen, azt is gond nélkül megtettem volna. Ha csak fele ilyen erős támasza leszek majd a saját gyerekeimnek, mint amilyen ő volt nekünk, akkor ez a helytállás nem volt hiába.
Nagy kaland!
Szokta mondani sokszor. Ez azt jelenti nálunk, hogy “Kit érdekel? Leszarom!” vagy “Na és akkor mi van?” “Nem történt semmi gond!” Nagyon jó érzékkel tudja kiszanálni sokszor a felesleges zavaró szarságokat. Engem is sokszor vigasztalt ezzel a mondattal. Megkeményedett a küzdelmes évek során. De csak kívül. De csak annyira, amennyire kellett. És tudod mi a csodás? Hogy most, hogy már nem kell a dinoszaurusz bőr, levedlette a nagy részét. Most már csak félmosolyos vállrándítással, könnyeden mondja néha. De igazából már mondani sem kell, mert ott van a szemében, huncutul csillog, és a lehető legemelkedettebb felhanggal üzeni: “Szarok rá, hogy mit gondolsz!” 😀
És amiben még verhetetlen
Szemrebbenés nélkül odamegy az utcán guberálóhoz egy szatyornyi kajával.
Állandóan mosolyog. Állandóan…
Olyan elemi erővel képes magából szeretetet árasztani, hogy seggre ülök tőle és tátott szájjal bámulom, mint anno tehettem ezt pelenkás koromban.
Nem válogat. A tisztelet mindenkinek kijár elsőre. De jajj annak, aki eljátssza a bizalmát 😀
Tőle mindenkinek jár még egy esély, még egy kedves szó, még egy szelet süti, még egy kis melegség.
***
Köszönöm, hogy elolvastad az írásomat! Ha tetszett, like-old és oszd meg másokkal is!
Szemezgess kedvedre az ajánlóból, olvasd el a többi postomat is 🙂
Kattints a képre és csatlakozz Facebook oldalamhoz, ahova mindig kiteszem a friss postokat, de ezek mellett videókat, képeket, egyéb gondolatokat is találsz.
Tudom, hogy ez egy hastánc blog, de nekem ez a kedvenc posztom. 🙂 Pusza!