A közeg, ahol én kezdtem hastáncos tanulmányaimat, mereven elutasította az “éttermezést”, vagyis az éttermi hastáncot. Kezdőként emiatt valahogy úgy képzeltem el egy arab éttermet, mint a sátán kupleráját, ahol “hastáncos kurvák” vonaglanak 😀 Azért azt tegyük hozzá, hogy iszonyatosan naiv és még annál is befolyásolhatóbb voltam, hiszékeny és ilyen helyzetben nem nehéz az ember jóhiszeműségére meg félelmeire rájátszani. Később pedig egy enyhén elitista szemszöggel találkoztam. Mert hogy a vendéglátóipari hastánc lenézendő sokak által. Elvárt attitűd, aminek van, hogy semmi tapasztalati alapja nincs: magyarán, azt sem tudják, miről alkotnak véleményt.
Ez a lenézés egyébként nem állt tőlem sem túl messze. Az édesapám a civil állása mellett vendéglátós zenészként is működött és mivel ő elhagyott minket még gyerekkoromban, ezért utáltam őt és megvetettem azt, amit igazán szívből csinált. Aztán ahogy elkezdtem zenélni és olyan zenészek között kamaszodtam, akik többsége szintén vendéglátózott, beleláttam, mi munka van ebben, de azért ez a felfogás még nagyon sokáig elkísért.
Annak idején azért vágtam bele, mert
- ki akartam magam próbálni
- az ott megkeresett pénzt vissza akartam forgatni a tánc tanulásba, ruhákba
- úgy tekintettem rá, mint fizetett gyakorlásra, amire egyébként nagy szükségem is volt.
Számomra mindig ünnepnap volt minden egyes alkalom, amikor “elmentem hakniba”, akárhova, akármilyen körülmények között. Sokáig viszonylag könnyen boldogultam, mert eléggé elfogadóan álltam hozzá a helyzetekhez, ritkán akadtam ki akármin is, emellett ritkán is kerültem meredek szituba.
Régebben kevésbé engedtem meg magamnak azt, hogy felismerjem, ha egy helyzet számomra méltatlan, mára viszont érzek már magam irányába annyi tiszteletet és szeretetet, hogy nemet tudjak mondani a rohadt, kukacos almára. És ezzel elérkeztünk a postom talán legfontosabb gondolatához. Számomra az éttermezésben nem az a legnehezebb, hogy sokszor olyan retkes a padló, hogy az ember az este végére két centivel lesz magasabb vagy hogy van pár nagyhangú, óbégató majom.
Na akkor mi?
Azt vettem észre, hogy ha szeretne az ember méltósággal vendéglátózni, azt tolerálják a legkevesebben. Az előadóművészetem lényege a tánc, a mozdulatokkal kifejezett hangulat, amivel élményt kap a szemlélő. Abban részt is vehet, ha feláll táncolni, ha tapsol, átadja magát neki. Az én performanszom nem abból áll, hogy tapogatható, csicskáztatható vagyok. Az nem tánc, hogy fel KELL menni egy kurva asztalra táncolni, ha rendes borravalót akarsz. Mint egy sóvárgó kutya, aki alig tudja vagy nem is mindig akarja leplezni, hogy kinézi a gazdája szájából a falatot és képes úgy udvarolni a velős csontért, mintha az élete múlna rajta.
Félreértés ne essék, azt sem ítélem el, aki felmegy az asztalra. Teszek a pletykákra, és magasról teszek a rosszindulatú véleményekre. Mindenki büdöset szarik, vagyis mindenki ugyanazt szeretné: megbecsülést, elismerést és talán azt is, hogy jól érezze magát, miközben táncol. Sajnos a megszerzett borravaló mennyisége az elismerés a legtöbb helyen és ezt gusztustalannak tartom. Sok táncos is ettől eszi függővé a saját önértékelését is, amit pedig sajnálok és amivel együttérzek. A közeg sajnos nem mindig teszi lehetővé, hogy jól érezze magát az ember tánc közben. Van, aki erre rándít egyet a vállán és alkalmazkodik, kicsit megerőszakolja magát anélkül, hogy észrevenné; van, aki fogja magát és elsétál.
Van egy páros interjú valamikor nagyon régről Samia Gamallal és Taheya Kariokával, ugyanazokat a kérdéseket kapják és meglepő, mennyire nem azt válaszolják, amire az ember számít. Samia Gamal azt mondta, ő jobban szereti a night clubokat, mert ott közelebb van az emberekhez. Ez egy érzésen és tapasztalaton alapuló vélemény egy SZTÁRtól.
Számomra az a fontos, hogy az, amit csinálok, az értékrendemmel pariban van-e és az, hogy a helyzetben, amiben vagyok, jól érzem-e magam vagy sem és melyiket akarom, melyiket merem magamnak megengedni. Ha ez azzal jár, hogy tized annyi éttermes haknira hívnak vagy megyek el, mint korábban, ám legyen. Ahova viszont járok mostanában, ott egyenes derékkal és őszintén mosolyogva tudok jelen lenni.
Mindenkinek azt kívánom, hogy a saját belső világával integritásban találja meg az ideális fellépést, körülményeket, mindenkit őszintén bátorítok erre!
***
Köszönöm, hogy elolvastad az írásomat! Ha tetszett, like-old és oszd meg másokkal is!
Szemezgess kedvedre az ajánlóból, olvasd el a többi postomat is 🙂
Kattints a képre és csatlakozz Facebook oldalamhoz, ahova mindig kiteszem a friss postokat, de ezek mellett videókat, képeket, egyéb gondolatokat is találsz.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: