Hastáncos test, táncos test, has, tánc, test

Azt azért ugye tudjuk, hogy “hastáncos test”, meg “táncos test” SEM létezik?

Nincsenek sémák, és egyre többen vallják, hogy “Dance comes in all sizes!” vagyis “A tánc minden méretben létezik!”

Viszont hajlamos vagyok ezt elfelejteni. Azért, mert külső és belső hülye elvárások alapján méregetem magam sokszor. Nálam ez fokozottan igaz, nyíltan vállalom, hogy “people-pleaser” (“embereknek tetszeni vágyó”) és megfelelési kényszeres voltam nagyon sokáig.

Azonban a minták lenyomatai a mai napig kísértenek, mint egy kellemetlenül fokhagymás böfögés valami középszerű sült kolbász után. Ahogy az utóbbi, úgy az előbbi is elég kellemetlen tud lenni, főleg a társas érintkezések során, plusz egyik sem múlik el olyan gyorsan, fel-felpöffen, dolgozni kell rajta.

Az is tény, hogy emberek szeme előtt vagyok az óráimon, meg a színpadon. Hiába szépítjük a dolgot, ítéltetek minden pillanatban az alapján, ahogy kinézek, és amit csinálok. Ezek nyomán következzék egy szubjektív okfejtés a címben megjelölt dolgok kapcsán. Nagyon kíváncsi vagyok arra, ti hogy gondoljátok ezeket a dolgokat, kinek van baja a saját “piszkafaságával” például, meg ilyesmik 🙂

A testem számokban

172 cm vagyok, 19-20 éves koromban voltam a legnehezebb, kb. 81-82 kg. Azóta lement ez 65-67-re. Ezt sok-sok testmozgással értem el, meg életmód váltással, koplalni SOHA nem tudtam. A 2015-ös Miss Bellydance Hungary versenyre lefogytam 63 kg-ra. Hogy őszinte legyek, a fotók meg a videó alapján így tetszek magamnak a legjobban. De akkor iszonyat stresszes és borzasztó szomorú voltam. Nem nagyon ettem, a hajam kb. harmada kihullott, nem mozogtam túl sokat, szóval nem is voltam különösebben izmos.

Ez aztán megbosszulta magát. Ahogy elmúlt a stressz meg a szomorúság, el kellett kezdjem a hajamat feltuningolni. Röviden: hajvitamin sok B-vel -> éhség -> evés -> hízás. Szerencsére nem szedtem fel 100 kg-ot, meg mostmár az astanga jóga miatt megint kezd helyrerázódni a testem.

Miss Bellydance Hungary 2015

Miért fontos ez?

Ezeket csak azért írtam, hogy lássátok, nincs dráma alapvetően, bőven benne vagyok az átlagos kategóriában. Nem is azért irkálok most ezekről, mert sajnáltatni akarom magam vagy nyafogni. Nem is lenne fair azokkal szemben, akiknek a testsúlyuk (többlet vagy hiány) egészségügyi problémát jelent.

Azt érdemes itt látni, hogy a testkép zavar az egy belül létező dolog és ugyanolyan szubjektív, mint az esztétikum fogalma. Az egészség ezen fogalmaktól független és fontosabb is náluk. És igen, az egészség kapcsán fontos lehet a testsúly (ízületek, csontok, belső szervek miatt) és a test zsír mértéke (hormon háztartás, belső szervek).

Rettentően zavar a testem sokszor és egy kezemen meg tudom számolni azokat a fényképeket, ahol elégedett vagyok magammal. Párkereséssel sosem volt gondom, viszont ez meg arra tanított meg, hogy meghódíthatom a világ összes csávóját, akkor sem leszek magammal elégedett, hacsak nem belülről érkezik ez az indíttatás.

A hastáncot annak idején fő okként megjelölve azért kezdtem el, hogy megbarátozzak a saját nőiségemmel, elfogadjam magam. Persze ez kétélű döntés volt, hiszen előadóművészetet választottam, ráadásul sokat megmutató szerkókban, szóval folyamatosan piszkálgattam a komfort zónám határát a “haskidobással” például. Szerencsémre azonban vagyok annyira exhibicionista, hogy a színpadon csak az előadás érdekelt mindig is, így nem szégyenkeztem direktbe egyszer sem a testem miatt ott és akkor. Utólag visszanézve az anyagokat azonban annál inkább beütött a szekunder szégyen.

Jó, de mi a lényeg?

Egyrészt az, hogy aki azt mondja, a hastánc a mindenek felett álló megoldás, ami önmagában megváltoztatja a testképet, az hazudik. Igen, a hastánc segíthet, komoly változást hozhat. Meg ha azelőtt túrót nem mozgott az ember, akkor formál és szemmel látható lesz a változás a rendszeres gyakorlás miatt. Ez pedig erősíti az önbizalmat is, oda-vissza hat a test és a lélek egymásra.

A hastánc arra (is) jó, hogy a mozgás által a szövetekben tárolt információ a felszínre kerülhessen és szembesülhessünk vele. Az, amit görcsökben, inakban, gyulladásokban próbáltunk elrejteni magunk elől, most előjöhet, hogy végre szembe tudjunk vele nézni. Ez nehéz és fájdalmas, de van, hogy csak úgy elmúlnak nehézségek. Láttam olyan példát, hogy fél év hastánc után végre megtermékenyült egy régóta gyerek után sóvárgó nő.

Sokáig azonosítottam a tánc tudásomat és előadói készségemet a saját testemről alkotott ítéletemmel. Magyarul minél rondábbnak láttam magam, annál szarabbnak is gondoltam azt, amit csinálok. Amikor végre leszoktam valahogy arról, hogy a tükörben a hurkáimat számolgassam, hirtelen rájöttem arra, hogy nemcsak “kövérségből” állok. Hanem karból, lábból, törzsből, vonalakból, ezzel már lehet mit kezdeni.

Summa summarum

Nem nagyon tudok ide egy univerzális megfejtést írni nektek. Azt azonban remélem, hogy a megosztott gondolatok segíthetnek másoknak és láthatják, hogy igen, másnak is vannak bizonytalanságai. És ezekkel együtt lehet élni és tök OK még akkor is, ha rendszeresen fel kell lépni, embereknek kell megmutatni magunkat. A tánc öröme kárpótol és enyhíti az önmarcangolási vágyat, főleg, ha egy szeretetteljes közösségben lehet ezt csinálni.

És nagyon nem hálás téma a belső bizonytalanságról írni, főleg nem egy ilyen világban, ahol nagyon elmentünk a külsőségek irányába és abból lehet a leghatékonyabban profitálni, ha belesimulunk az elvárás rendszerekbe. De inkább ne foglalkozzatok ezzel, nyomás gyakorolni 😉

***
Köszönöm, hogy elolvastad az írásomat! Ha tetszett, like-old és oszd meg másokkal is!

Szemezgess kedvedre az ajánlóból, olvasd el a többi postomat is 🙂

Kattints a képre és csatlakozz Facebook oldalamhoz, ahova mindig kiteszem a friss postokat, de ezek mellett videókat, képeket, egyéb gondolatokat is találsz.